A település

Település bemutatása

Szakadát község Tolna megyében, a Hegyhát dimbes-dombos vidékén, három ÉNY-DNY irányban húzódó völgyben fekszik. A teljes népesség: 205 fő (2024. jan. 1.)

A községet vegyesen lakják magyarok, felvidéki és sváb családok, az utóbbiak kb. 60 %-ban vannak jelen. Az utóbbi időben számos német család vásárolt Szakadáton házat, részben hétvégi háznak, részben végleges ideköltözésre. Ezeket felújítják, rendben tartják ezzel is gazdagítva a település szépségét.

Értékeink közé tartoznak a muzeális értékű falusi házak, épületek, a templom, kápolnák, régi szobrok, keresztek a községen belül és kívül. A falu határában halastavak fekszenek, melyek mentén túraútvonalat alakítottak ki pihenőkkel, szalonnasütő helyekkel.

A gyerekek a szomszédos településre Diósberénybe járnak óvodába, illetve Gyönkre iskolába. A községben van könyvtár, mely heti 2 alkalommal várja a lakosságot. A Teleházban a számítógépek használatán, internetezésen kívül a gyermekeknek különböző foglalkozásokat, programokat, rendezvényeket tartanak. A települési önkormányzat mellett működik Német Nemzetiségi Önkormányzat is.

A falu szociális helyzetét nagyban javítja a helyben működő Idős klub, mely az idősek nappali foglalkoztatásán túl biztosítja a szociális étkezés lehetőségét. Az intézmény teret ad a házi segítségnyújtás számára is. A gondozók szükség szerint segítséget nyújtanak az időseknek, egyedül élőknek és szociálisan rászorulóknak. Az intézmény a szociális feladatok mellett különböző összejöveteleket, kulturális programokat szervez, így nagy mértékben befolyásolja az idősek közösségi életét.

Ezen szolgáltatások színvonalát növeli és nagyszerűen kiegészíti a településen működő falugondnoki szolgálat, mely az alapvető feladatokon túl – mint pl.: ebéd kihordás, betegszállítás, gyógyszerkiváltás – különböző személy és teherszállítási, szervezési és az önkormányzat munkáját segítő ügyintézői feladatokat is ellát.

Szakadát Jövőjéért Alapítvány: Alapítványunk 2003-ban jött létre magánszemélyek kezdeményezéséből. Az Alapítvány célja, hogy a szakadáti fiatalok számára vonzóvá tegye a falusi életformát, segítse a magyarországi német mivoltuk megőrzését és a falu kulturális hagyományainak ápolását. Az Alapítványnak az épített és természetes környezet megóvása és szépítése, ennek elősegítése fontos feladat. A célok megvalósítását segítő eszközök felkutatása, támogatások igénybevétele és nyújtása.

Szakadát önálló tájházzal rendelkezik. Az elmúlt évek folyamán tájházunk német nemzetiségi állománya jelentősen kibővült. Az előzőleg pályázati forrásból kialakított információs pult anyagának bővítéséhez szükségessé vált az állandó internetkapcsolat létrehozása. Gyűjteményünk olyan felbecsülhetetlen értékekkel gyarapodott, hogy riasztó és kamera rendszer nélkül nem biztonságos a tájházban történő elhelyezése. Egy alkotó felajánlása révén felállításra került a település 1947-es makettje.

---

---

Szakadát története

A betelepülés időszaka 1723 – 1767

Szakadát község már 1305-ben lakott volt. A XVI. Században a török támadások útjába kerülve teljesen elpusztult. A XVIII. Századi újratelepítés során rác település nyomaira bukkantak. A régi templom romjai, az un. Ráctemető, a földben talált ortodox kereszt arra utal, hogy a török hódoltság időszakában délszláv népesség telepedett meg a faluban. A török elleni felszabadító Háború és a Rákóczi-szabadságharc nyomán a falu újra elnéptelenedett, a szomszédos Diósberény lakói legelőnek használták határát.

A hosszú harcok során megritkult lakosságú környék benépesítése akkor kapott nagyobb lendületet, amikor gróf Claudius Florymundus Mercy de Argetau, egy lotharingiai családból származó, a Habsburgok szolgálatában tábornokká, majd a Bánát kormányzójává emelkedő katona szerezte meg a hőgyészi uradalmat 1772-ben. A temesvári telepítő bizottság elnökeként nemcsak a bánáti kamarai területek számára hozatott telepeseket a német birodalomból, hanem saját birtokaira is.

Winkler Mihály, Szakadát 1959-69 közötti plébánosa a falu véneit meghallgatva azt írja, hogy a falu lakosságát Mercy Austráziából (Westrich), Pfalz területéről hozatta. 1723-ban 10 házaspár érkezett, a többi 1724-ben, pünkösd után. Mindannyian egy helyről jöttek.

Mercy telepítési szerződésekben rögzített kedvező feltételekkel vonzotta birtokára a Bánátba induló telepeseket. Ennek hatására 1724-re már 15 faluba sikerült német lakosságot telepítenie. Szakadát telepítési szerződése nem maradt fenn. Mercy vallásszabadságot biztosított jobbágyai számára. Nem követelt robotot. A Bánátba települők három évig adómentességet élveztek, csupán a 6. évtől kellett teljes értékű szolgáltatásokat nyújtani. Házaikat a németek sárból készített, kiszárított, néha égetett téglából építették. A bejárati ajtó a pitvarba, nem közvetlenül az udvarra nyílott. A konyhától jobbra – balra voltak a szobák, amelyeket tálak, tányérok, korsók, képek díszítettek. A telket deszka-vagy sövénykerítés határolta.

Az Urbáriumtól a jobbágyfelszabadításig 1767 – 1848

1765-ben paraszti elégedetlenség jelentkezett több dunántúli vármegyében. A mozgalom a hőgyészi uradalmat sem kerülte el, leginkább a robot megtagadásának formájában jelentkezett. A telepítési szerződésekben gr. Mercy általában mentességet biztosított a robot alól. A túlzott robotoltatás elleni tiltakozás arra vall, hogy a szerződés ezen pontján az uradalom már régen túltette magát és sikerült ráerőszakolnia a robotot a német falvak lakosságára is.

1766. május 11-én a diósberényiek inzultálták elöljáróikat és e naptól megtagadtak minden robotot. A mozgalomhoz csatlakozott a környékén Szárazd, Udvari, Gyönk és Szakály is. A szakadátiak május 26-án még elmentek robotra Hőgyész határába szántani, de a szakályiak fenyegetésére kapva-kaptak a lehetőségen és ők is készségesen beszüntették a munkát.

A bécsi kormányzat reagálása kettős volt. Fegyveres erővel megfékezte a paraszti mozgalmakat: Szakályra, amely a lázadás központjának számított, 80 vértes katonát vezényeltek. A katonák puszta megjelenése elég volt a rend helyreállítására, a községek, közte Szakadát is, újra felvették a munkát.

Másrészt a mozgalmak hatására az uralkodó 1766. december 19-én elrendelte az egységes urbárium bevezetését. Célja az volt, hogy az állami adóalap védelmében a jobbágyföldek és szolgáltatások mennyiségének meghatározásával elejét vegye a paraszti földek további elvételének, illetve a szolgáltatások további növelésének.

A szakadáti urbáriumnak több változata maradt fenn. Abban egységesek, hogy elismerik a község szabad költözködési jogát.

A reformkor nemzeti törekvései a Magyarosítás formájában a távoli német falvakba is eljutott. 1831-ben a megyei közgyűlés határozatot hozott a magyar nyelv és ruházat terjesztéséről. A magyarosítási kampány nem állt meg az iskolánál. 1836-ban a megye elrendelte, hogy minden harminc év alatti magyar lakos térjen át a magyar nyelv viseletre. A templomokban a prédikálás magyarul történjen, a községi jegyző, bíró, esküdtek csak magyarul tudó személyek lehetnek. Az úriszékre a beadványok csak magyar nyelven nyújthatók be. A hazafias buzgalomban fogant irreális, a nemzetiségeket sértő határozatok a reformkor törekvéseinek árnyoldalát képezik. Előre vetítik az 1848-as forradalmat, egyben rávilágítanak bukásának egyik okára is.

A forradalomtól a kiegyezésig 1848 – 1867

A forradalom eseményeinek híre csak néhány nap késéssel jutott el Tolna megyébe. A jobbágyfelszabadítás, a nemzeti vívmányok fogadtatása a nemesség részéről örömmel egyes szorongás volt. Sokan a parasztság lázadásától tartottak, nem is alaptalanul. A márciusi forradalom által tett lépéseket a nemesség sokallta, a jobbágyság kevesellte. Hiszen csupán az úrbéres jellegű szolgáltatásokat törölték el, megmaradt a szőlődézsma, a regáléjogok, a nem őrbéres földek szolgáltatásaira vonatkozó kötelezettség, a közös legelőhasználat. Tolna megye falvaiban számos helyen elzavarták a jegyzőt, tanítót, akikben a hatóságok helyi képviselőit látták. Legelőket, erdőket foglaltak le.

Szakadáton a forradalom időszakának feszültségeit, összecsapásait nem lehetett tapasztalni. A falu népe csendben maradt, s bármit parancsoltak nekik, teljesítették. A forradalom és szabadságharc másfél éve alatt katonát sem láttak a faluban.

Szakadát nemcsak a magyar kormány utasításait teljesítette, de éppoly készséggel hódolt be a visszatérő császáriaknak is. Grabarith János a simontornyai járás főbírája jelentette, hogy valamennyi település, közte Szakadát is elküldte a császár iránti hódoló nyilatkozatát, kitűzte a fekete-sárga császári lobogót.

A szabadságharc bukásával elvesztek ugyan a nemzeti függetlenség terén elért vívmányok, de a polgári átalakulás megkezdett folyamatát a győztes császári abszolutizmus nem tudta és nem is akarta megállítani. Az 1848-ban hevenyészve hozott, részleteiben kidolgozatlan törvények alapján, de számos részletében módosítva az 1853. úrbéri pátens rendezte a jobbágyság ügyét.

A kiegyezéstől az I. világháborúig 1867 – 1914

Az 1848-as forradalommal elkezdett, s az abszolutizmus időszaka alatt felemásan megoldott polgári átalakulás kérdéseit az 1867-es kiegyezés zárta le. Felszámolta az önkényuralmi rendszert, új alkotmányos államberendezkedést alakított ki, amely a birodalom egyik felében osztrák – német, másik felében magyar politikai hegemóniát megvalósító kompromisszum volt, s ezzel a birodalmat kétközpontú dualista államalakulattá formálta.

A polgári állam kiépítésének legfontosabb része az alsófokú közigazgatás polgári átalakítása, a feudális eredetű megyerendszernek a központi kormányzattal való összeegyeztetése volt.

A kiegyezés után sürgető volt a még fennálló feudális maradványok felszámolása: birtokjogi kérdések rendezése, birtokrendezési perek lezárása.

A szakadáti volt jobbágyok és az Apponyiak közötti legelő elkülönítés, birtokviszonyok rendezése 1856-ban lezajlott. A parasztoknak birtokrendezéskor elveszített földjeik visszaszerzésére 1878-ban nyílott lehetőségük.

Kivándorlás: az amerikai kivándorlás, mint a túlnépesedett korosztályok „foglalkoztatásának” egyik megoldása, a századforduló után kezdődött. Tömegessé akkor vált (1905 -1907 között), amikor az 1880-as években született népesség a fiatal felnőttkorba ért, s hatalmas tömegeiket a gyenge iparfejlődés nem tudta felszívni.

Szakadáton nem volt olyan ház, ahonnan valamelyik férfi ne próbált volna szerencsét. Nem csak azok mentek ki, akiknek egyáltalán nem volt földjük, hanem a második, marmadik fiú is, hszen jelentős örökségre nem számíthatott. Ha a családfő volt külföldön, a fiúk művelték az apai gazdaságot, hazatérése után pedig elmentek kőművesnek.

1908 utolsó és 1909 első negyedében Szakadátról Amerikába 28, Németországba 12 fő vándorolt ki. A kivándorlók többségének nem a letelepedés, hanem a pénzszerzés volt a célja, amely földek vásárlása révén elérhetővé tette számukra a gazdák közé való felemelkedést, ezért megtakarított keresetüket a családnak hazaküldték.

1871-ben Szakadát nagyközség lett. Kéesnek bizonyult saját erőből intézni feladatait, el tudta tartani jegyzőjét.

Az I. világháború és a Tanácsköztársaság 1914 – 1919

Az I. világháború kitörése után a gyors győzelembe vetett hit hamarosan szertefoszlott. A frontok ellátása a hátországtól nagy gazdasági erőfeszítéseket kívánt, ami szükségképpen kiélezte a belső ellentéteket. A polgári személyek hadimunkára kötelezése mellett felhatalmazták a kormányt az elsőrendű közszükségleti cikkek árának központi maximálására. A gazdák kötelesek voltak bejelenteni és beszolgáltatni fölös készleteiket, sőt az ezeket előállító üzemeket is igénybe lehetett venni.

A Tanácsköztársaság győzelme Szakadáton nem jelentett látványos fordulatot. A rend tulajdonképpen nem bomlott fel. Az első világháború Szakadáton 34 áldozatot követelt, akik után 21 hadiözvegy és 14 szülőtlen árva maradt.

A háború alatt szétzilálódott gazdaság talpra állítása, az infláció leküzdése, a proletárdiktatúra céljainak megvalósítása néhány hónap alatt nem sikerült, a konszolidáció a fehérterror tombolása utáni években valósulhatott meg.

A falu élete a két világháború között 1920 – 1944

Az első világháború után az egész magyar gazdaság súlyos helyzetbe került. A háború elvesztése, a Monarchia felbomlása új feltételeket teremtett a piac szempontjából.

A gazdasági rekonstrukció, stabilizáció megteremtése után (1924-29) rövid ideig tartó konjukturális szakasz lehetővé tette a gazdaság mérsékelt ütemű fejlődését.

A válság utáni években a mezőgazdaság jövedelmének növelése nem a technikai fejlesztéssel, hanem a munkabér csökkentésével és fokozott állami támogatással valósult meg.

A két világháború között a mezőgazdaság azon területein történt általában előrelépés, ahol több élőmunka ráfordításával lehetett eredményt elérni. Szakadáton a 18-19. században az átlagosnál intenzívebb földművelés és állattenyésztés alakult ki, amely a gyenge, kevés földön gazdálkodóparasztság számára viszonylagos jólétet biztosított.

A kivándorlás folyamatát az első világháború megakasztotta. Ez a kedvező kereseti lehetőség később már sokkal kevesebb embert érintett. A szakadátiak közül többen a tengeren túlon rekedtek a hábúrú alatt. Egy részük megnősült és letelepedett. Akik családot hagytak itthon, azok többségében hazatértek.

1922-23-ban a megélhetési nehézségek, a munkanélküliség, a radikális fölosztás elmaradása újult erővel vetette fel a kőművesek részéről a kivándorlás igényét.

A kőművesek a külföldön keresett pénzt már nem minden esetben fordították földvásárlásra, gyakran házakat építettek rajta.

A gazdasági válság azonban a külföldi pénzkeresés lehetőségét is elzárta a szakadátiak előtt. A munkanélküli kőművesek hazamentek, és a faluban próbálkoztak valamilyen megélhetéssel. Az általános elszegényedés már 1929-ben érezhető volt, a törpebirtokosok közül egyre többen szorultak kölcsönre.

A munkanélküliség levezetésére jó lehetőségnek tűnt Németországban munkát vállalni, ezért a helybeli kőművesek nagy része 1939-40-ben megpróbálkozott vele.

A II. világháború hatása már 1940-ben érződött. Májusban a részleges mozgósításkor 42 férfit hívtak be katonának, emiatt kisebb pánik támadt a faluban. Magyarország háborúba lépésével egyre érezhetőbbé váltak a szigorítások Egymás után zárolták a mezőgazdasági terményeket, fokozódtak a különféle igénybevételek.

A regressszív beszolgáltatási rendszer a szegényebbeket jobban terhelte, kötelezettségeiket csak saját fogyasztásuk visszaszorításával tudták teljesíteni.

A férfiak bevonulása, a gyakori közmunkák miatt az asszonyokra ismét nagy terhek hárultak, a szántást, vetést, betakarítást is legtöbbször nekik kellett elvégezniük. Ennek megkönnyítésére nyári napköziotthont állítottak fel a gyerekek részére, amit az őszi munkák befejezéséig tartottak fönn.

A szovjet csapatok bevonulásával 92 férfit és nőt gyűjtöttek össze közmunka végzés céljából. 14 napi élelmet kellett magukkal vinni. Először Gyönkre, majd néhány hét múlva a Szovjetúnióba szállították őlet, több szomszéd falubelivel együtt. Szakadátra 1949-ben 70-en tértek vissza.

A háború befejezése, a magyar közigazgatás helyreállítása utat nyitott a demokratikus fejlődés előtt, amely azonban a német lakosságú faluban, a potsdami határozatok árnyékában, erős németellenes hangulatban, kevés jót ígért.

Ki és betelepítések 1945 – 1948.

A háború után a 66/1945. M.E. számú rendelet intézkedett a földműves nép földhöz juttatásáról, a nagybirtok és a volksbundos földek elkobzásáról. A német nemzetiségű falvakban ezért nehezen ment a földigénylő bizottságok megalakítása, az igénylők összeírása. Ha volt is jogos igénylő, a kisajátítandó földekből nem mertek kérni, féltek a szomszédok haragjától.

A földigénylő bizottság helybeli őslakós németekből állt, így nagy indulatokat kavart a falu ingó-és ingatlan vagyonának újraosztása. Miután a falu szegényei, akik az igényelt vagyonból kaptak, szintén németek voltak, nem sokáig birtokolták a kapott jószágokat, át kellett adniuk a telepeseknek.

Az első telepesek a Nógrád megyei Bujákról érkeztek, az egyetemi uradalom béresei voltak. Egykor az ország miden részéből szegődtek oda, így nem alkottak egységes csoportot, az önálló gazdálkodáshoz kevesen értettek.

A régi rend, erkölcsi normák fellazulásával, a megélhetési nehézségekkel a lopások olyan ijesztő számban szaporodtak el a községben és a határban, hogy nem tudtak ellene védekezni. Több család a kitelepítés elől Gerenyásra ment cselédnek, mások önként jelentkeztek kitelepülni, egyes források szerint a kőművesek, nekik kevés itthagyni valójuk volt.

1946 nyarán a kitelepítő oszlop az igazolási eljárások miatt lezárta a község határát, nagyon nehéz volt a gazdasági munkákat elvégezni, sok telepes nem is nagyon igyekezett a munka után nézni. Közel 600-an kerültek kitelepítésre, de sokan visszaszöktek, nem távoztak el ennyien. 1946. őszéig 88 házból mozdították ki a tulajdonosokat, s összeköltöztették őket.

A kitelepítések elhúzódása, újabb betelepítések elmaradása erre az időre viszonylagos békeállapotot teremtett a faluban.
1947 tavaszán elkészült az igazoló bizottság javaslata, melyben 130 család vagyonát rendelték elkobozni, 38 család esetében a határozathozatalt felfüggesztették, 24 családot mentesítettek az igazolását eljárás alól.

Az összeköltöztetett lakosok kitelepítése május 28-án kezdődött meg. 18 családot (95fő) szállítottak először Mucsiba. Ruhaneműt, élelmet vihettek magukkal, bútoraik, gazdasági felszereléseik a házban maradtak.
A felvidékiek június végén költöztek Szakadátra, 42 család 174 fővel Perbetéről, majd 7-8 család Nagysallóról. Ők magukkal hozhatták teljes gazdasági felszerelésüket, bútoraikat, állataikat.

A kitelepítés 1947. szeptemberében folytatódott, meglehetősen kíméletlen módon. Ekkor vitték el a vagyonosabb, magukat német anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek valló lakosokat. Helyükre Nógrád negyéből 17 családot költöztettek, akik a falu legszebb házait kapták meg.

A helyi őslakosság közül végső összegzésben 109 család került kitelepítésre, helyükre 154 telepes család költözött .A kitelepítéseket 1948-49-ben végleg lezárták. A hazai németség 1950-ben visszakapta állampolgárságát, az áttelepítések mindent felzaklató időszaka elmúlott.

A ki-és betelepüléssel átalakított faluban a végleg letelepedők lassan megbékéltek egymással.