Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Magyarország módosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének részeként elkészítette és közzétette a Nemzeti Kommunikációs Akciótervet, amelynek célja, hogy egységes, szakmailag megalapozott és közérthető segítséget nyújtson a lakosság hulladékgazdálkodással kapcsolatos tájékoztatásához és szemléletformálásához, a hulladékhierarchia magasabb szintjeinek elérése érdekében.
Az Akcióterv többek között a hulladékképződés megelőzésével, az újrahasználattal, a komposztálással, az elkülönített hulladékgyűjtéssel, a hulladékleadási lehetőségekkel, valamint az illegális hulladékelhelyezés megelőzésével foglalkozik.
Az egyes témákhoz önállóan is felhasználható tájékoztató szövegek és plakátok készültek, amelyeket az önkormányzatok saját honlapjukon, közösségimédia-felületeiken, intézményeikben, helyi kiadványaikban és szemléletformáló programjaik során is felhasználhatnak.
Kérjük tisztelt Polgármester Asszonyt és Urat, hogy lehetőségeik szerint használják és osszák meg az Akciótervhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat saját kommunikációs felületeiken is, elősegítve ezzel a lakossági szemléletformálást.
Az Akcióterv és hozzá kapcsolódó plakátok elérhetősége:
https://kormany.hu/dokumentumtar/nemzeti-kommunikacios-akcioterv
Az Akciótervvel kapcsolatos további információk az alábbi linken érhetőek el:
https://kormany.hu/hirek/nemzeti-kommunikacios-akcioterv
Szíves közreműködését ezúton is köszönöm.
Tisztelettel,
Dr. Szabó Csilla
helyettes államtitkár






